A kabát

Inkább pelerin vagy hangzatosabban poncsó (poncho) kinek, hogy tetszik. Nem a divatosabbak közül való, ez amolyan kutyarágta fazon, kiálló szálakkal, bolyhos gombócokkal. Szeretem, emlékek sora fűződik hozzá. 

Egyikük egy csütörtök délutánhoz kapcsolódik. Szutyok izzadság pergett az égből, amolyan állott pesti szakadás. A szél minden irányból tépett, olykor hátulról kaptam egy embereset és akkor a pelerin már a fejem búbján landolt. Nem érdekelt. Pillanatok alatt eláztam, mindegy volt. Akkoriban mindig a Bazilika felé mentem haza. Gyönyörködtem az építészeti remekműben, ahogy büszke asszonyként foglalja el helyét a város szívében, belefúrtam tekintetem a talpam alatt egymásba kapaszkodó kövekbe. Szerettem nézni a padokon mélán nyújtózó helybélieket és a fáradtságba roskadt turistákat ahogy lemondóan szemlélik a fejük felett tornyosuló épületet azon tűnődve, miként lehetne teljességében lencsevégre kapni. Azon a délutánon rajtam és egy jól szituált hatvanas férfin kívül senki nem érzett hívást sétára és Bazilika nézegetésére. Megelőztem. Ráért derűsen ballagni, mert pezsgőszín ballonkabátja és svájci sapkája igencsak kellemesen érezhette magát a terebélyes ernyő alatt. Küzdöttem az elemekkel. Harci kedvemet megtörte a hátulról érkező hang: 

- Kisasszony, egy pillanatra! Megfordultam. 

- Ön magyar? – szegezte nekem a kérdést. 

Ezen egy villanásnyit elmorfondíroztam, hogy akkor mi a csudáért álltam volna meg, de elengedtem a témát. 

- Igen, az vagyok. 

Az esőcseppek függönyt képeztek a szemeim előtt, reméltem, gyors útbaigazítást kér. A kerek arcú, pirospozsgás, fénylő kékszemű idegent határozottság és nyugalom lengte körül, volt benne valami kisimult derű. Kedélyes mosoly után már belezuhanva bámulta a kabátomat. Ezzel kezdetét vette a pingpongozás…

- Amerikából jöttem, producer vagyok az egyik filmemhez pont ilyen kabátra van szükségem. Pontosan ilyenre. Megvenném. 

- Nem eladó. 

- Jó pénzt adok érte. 

- Anyukámtól kaptam, nem adom. Maglódi piacon biztos talál ilyet.

Úgy nézett rám, mint akit leforráztak. Talán nem ilyen választ várt. Maglódi piac? Merre? Hol? Még két szerva után, hogy "ott kapni és pont ilyet is biztos", elcsendesedett és újra a kabátomra szegezte a tekintetét. Nem pislogott, arcának vonása rezzenéstelenül nyújtotta a pillanatot. Olyannak tetszett mintha gondolataiban már helye és szerepe lenne a pelerinnek. 

- Elkísérheti a forgatásra – folytatta gyengéden, mosolyogva. 

- Maglódi piac – ismételtem, mintegy belevésve elméjébe a helyet. 

A zuhogó esőben Pest, talán Hollywood és a maglódi piac háromszögében szótlanul néztünk egymásra. Szemében a meglepettség és értetlenség, enyémben a védelem. Hogyan is érthettük volna meg egymást? Abban a filmben, ami aztán elkészült, talán a lövészárokban végezte volna, megszaggatva, lyukakkal tarkítva. Számomra több, mint ruhadarab. Akárhányszor magamra öltöm Édesanyám ölelését érzem. 

• Mi az, amitől semmi pénzért nem válnál meg? 
• Mi a története?

- Petre Anett -

coach, kineziológus, tréner

www.azoran.hu