Pumpedli színrelép
Ma este nem fog félni, mert ő bátor kisfiú, ezt akárki megmondhatja! De ki? Az óvodában Kata kicsúfolta, mert nem merte megfogni a tücsköt. Balázs egész nap azt kiabálta Tibi-bi-bi gyáva nyuszi!
- Nem is igaz – kucorog ágyában Tibike. Lefekvés előtt megígérte, hogy nem fog sírni, nem pisil be és nem csörtet szülei hálószobájába.
Miért is bólintott, amikor Apa nagyfiúnak nevezte? Most nem érzi magát annak. A kisszoba ablakán besüt a hold és megvilágítja játékait: a plüssmackót, a kisautókat, a kiskatonákat, a pöttyös labdát, a kisvonatot, a sípot, a mesekönyveket. Tibike fél a sötétben. Ilyenkor csak reszket az ágyában és várja, hogy történjen valami rettentő. Persze, soha nem történik semmi.
- Azt leborult szivarvégit, most aztán tessék aludni! – dörmögi valaki bosszúsan.
A hang se az ágy alól, se a szekrényből, se a játékpolcok felől, de még csak a játékokból sem szól. Meglepő módon egy szappanbuborékból árad, ami szempillantás alatt a kisszobában termett. A buborék szétpukkadt és kipottyant belőle egy manó, nem máshová, mint Tibike ágyába.
- Légy szíves ne sírj és ne kiabálj. Nagyon érzékenyek a füleim – kezd szónoklatába a pöttöm figura. Pumpedlinek hívnak és álommanó vagyok, ráadásul rettentően álmos. Minden nap túlórázom miattad, mert kegyeskedsz nem aludni és félni. Ne nézz rám ilyen csodálkozva! Minden kisgyerekre vigyáz egy manó. Neked aztán igazán szerencséd van, mert én Álomország fő-mesefelelőse vagyok. Még kisbaba korodban választottalak ki, olyan szépen aludtál. Gondoltam is magamban, hogy mennyi szabadidőm lesz melletted: olvasgatok, horgászom, felhőtúrán veszek részt, megszelídítem a szilaj üstökösöket…megannyi izgalmas program! Persze akkor még nem tudtam, hogy ennyire félős leszel. Igazán nem értelek. Aranyos játékaid vannak és itthon vigyáznak rád.
- Én se tudom, hogy mitől félek. Csak úgy – szipogja Tibike, a pocakos, piros sipkás manónak. Ma kicsúfoltak az oviban – panaszolja.
Pumpedli föltolja orrára szemüvegét és mosolyogva folytatja:
- Tudom. Épp egy szép álmot kevertem estére, de rátüsszentettem az álomporra, az utolsó adagra. Nincs több a raktáron. Sebaj, nem is kell neked olyan! Nézd kisfiam – simítja meg apró kezével Tibike arcát – nem kell ezzel törődni. Ha csúfolnak, mondd azt, hogy te annyira szereted a tücsköt, hogy nem akarod megijeszteni azzal, hogy megfogod. Lefekvéskor azon törd a buksidat, hogy másnap mit szeretnél játszani: követ gyűjteni, fogócskázni, felhőket nézni az égen. Nem tudom, hogy vagy vele, de én már szeretnék egy jót aludni a felhődunyhám melegében. Ez csak akkor lehetséges, ha te is alszol. Vigyázok rád, itt leszek. Megpróbálod?
Tibike hangtalanul bólint.
Búcsúzóul,
ím egy mese: Csillagok közt hol az égi Lant ragyog, Zengő erdő rejtekében élnek
a Fénymanók. Trillafában éldegélnek, éjjel-nappal zeng az ének. Holdpuliszkát
reggeliznek s dalolászva útra kelnek. Csillagréten kergetőznek, sütkéreznek,
Pitypang labdát terelgetnek. Hazatérve táncot járnak, szellőszálból álmot
látnak, rásuhintanak az égre, a gyermekek örömére: kigyúlnak a csillagok.
- Petre Anett -
coach, kineziológus, tréner
Kedves Gyermek, igen, Te is, aki már rég elmúlt annyi idős, hogy hivatalosan is így nevezhetnéd magad. Öleld meg, szeresd és tápláld a benned lakozó kicsit félős, naiv, kíváncsi, fantáziadús, energikus és olykor merész énedet. Nagyobb szükségetek van egymásra, mint gondolnád.